A napokban jutott eszembe...

2010. június 28., hétfő

 ... talán 12 éves lehettem, amikor kötni tanultunk az iskolában. Az iskola mellett volt közvetlenül egy templom, nagyon jó idő volt, és mi kint ültünk a templom lépcsőjén, és kötöttünk. Talán 10-en voltunk, nagyon kevés lány volt az osztályban.
Nekem valami szörnyű lila vagy kék alumínium tűm volt, jó csattogós, és valami éktelen sárga fonal, olyasmi, mint a felvető fonal, jó vastag. Lustát kötöttünk.
Volt már pár sor a tűn, amikor meg kellett volna tanulni az első szem leemelését. Arra már nem emlékszem, hogy mit csináltam, de most is előttem van a tűn a kis darab kötés, jó koszosan az izzadó tenyeremtől. Olyan szoros volt, hogy alig tudtam lekötni.  És az egyik szélén ott volt egy kósza leemelt szem, ami valahogyan nagyon nem illett oda. Én meg csak néztem, néztem, és nagyon nem értettem, hogy most akkor mi is van ezzel a szemmel, miért van ez így külön, egyedül, szabadon a többiekhez képest... :-)
Aztán otthon anyukám helyre tette a dolgokat, és azóta már egész sokat fejlődtem! :-)
(kép: www.tlcsealy.org/PrayerShawls/PrayerShawls.html)


És ti? Meséltek?  :-)

Kötőtű-hajrá

A szokásos bambusz kötőtűk nem a szokásos áron!

100 cm-es bambusz körkötőtű készlet, azonban az alap 15 méret helyett 17 méretben (benne van az ominózus 7-es és 7,5-es is): 5.500 F helyett 4.000 Ft. ELFOGYOTT! 
ELNÉZTEM A "RAKTÁRKÉSZLETET", MÉG EGYETLEN UTOLSÓ KÉSZLET VAN EBBŐL! :-)


40 cm-es bambusz körkötőtű készlet  15 méretben: 4.000 Ft helyett 2.500 Ft.

50 cm-es bambusz körkötőtű készlet  17 méretben: 4.200 Ft helyett 3.000 Ft. ELFOGYOTT!

13 cm-es zoknitű készlet 15 méretben: 5.000 Ft helyett 3.800 Ft. ELFOGYOTT!


20 cm-es zoknitű: 600 Ft helyett 400 Ft (méretválaszték: 2, 2.25, 2.75, 3, 3.5, 3.75, 4,  5,  8, 9, 10, korlátozott darabszámban) ELFOGYOTT!

100 cm-es bambusz körkötőtű 450 Ft helyett 300 Ft-ért (méretválaszték: 3, 3.75, 4.5, 5, 5.5, 6, 6.5, 7, 7.5, 8, 9, 10)

50 cm-es bambusz körkötőtű 400 Ft helyett 250 Ft-ért (méretválaszték: 5, 6, 6.5, 7, 7.5, 8, 9, 10, korlátozott darabszámban)

A mennyiségek elég korlátozottak, e-mail-ben várom a kéréseket, amit érkezési sorrendben fogok teljesíteni.

Siófok 2010.06.26.

2010. június 27., vasárnap

 Ilyen idő volt:

Nagyon fújt a szél, és jó hűvös volt.  Dermedten néztük azt a néhány fiatal fiút, akik minden hideg, szél (sípszó és jelzés) ellenére bemerészkedtek a vízbe... Láttunk 2 menyasszonyt is fotózkodni, hát őket sem irigyeltük! (Sőt, a rózsaszín ingeket sem! :-)

Mi voltunk ott:

Sorban: Moncsi nagyfia (aki a kisebbik), Moncsi, Ercsu, Gabi, Kata...és Zoli, aki szokás szerint fotózott. :-)

Meg Vince, Kata kisfia, aki végig valami angyali mosollyal az arcán szaladgált. Nem lehetett úgy ránézni, hogy az ember maga is ne mosolygott volna. Természetesen ebből a fotóból is éppen kiszaladt, de ha Kata engedélyezi, akkor megmutatom őt is.

És még Márta néhány percig, ezalatt megcsodáltuk a kisfiát, akinek olyan elképesztő szempillái vannak, amilyet én még sosem láttam.
Márta, várunk máskor is!

Nem sokat kötöttünk, megnézegettük egymás köteményeit, megbeszéltünk pár kötési harci titkot, aztán csak beszélgettünk.
Kata hamarabb elment, Vince megkérte: anya, menjünk, anya szedd össze magad, menjünk. Annyira édes volt!
Amikor már teljesen átfagytunk, akkor elmentünk Gabiékhoz. Kaptunk finom kapucsínót, rágcsát, meccset néztünk (erről a fiúk tehetnek) és rengeteget beszélgettünk. Már egész este volt, amikor hazaértem...

Nagyon jó volt lányok, köszönöm szépen ezt a napot! Legyen még sok-sok ilyen!

Update: képek Gabinál: http://franczgabi.xfree.hu/195758

És amit elfelejtettem az előbb: ezt a találkozót kb. tavaly nyár óta terveztük Gabival és Moncsival. :-) 

Részletek egy magánlevélből...

... az én gondolataim az elmúlt idők történésével kapcsolatban. Egy magánlevél részletei, de bármikor és bárhol vállalom és felvállalom.
A történet ezerszer lerágott csont. Csak azért teszem mégis közzé, mert fontosnak tartom, hogy látsszon, számomra az egész csak korrektségről, becsületről és segítségadásról szól.
A tanítás, a tudás továbbadása nagyon fontos. Nem hiszek abban, hogy rögös utat mindenkinek végig kell járnia, abban viszont igen, hogy ha egyszerűen tovább lehet adni azt, amivel én ezerszer megkínlódtam, akkor azt tovább kell adni, meg kell mutatni, el kell magyarázni, mert nem kell mindenkinek megkínlódnia, ha nem muszáj.

Nem tartom magam "nagyasszonynak", és semmi másnak. Sokat kötöttem, ez úgy is érthető, hogy sokat gyakoroltam, ezért lehet, hogy többet tudok azoknál, akiknek nem volt módjuk annyit "madzagozni", mint nekem, vagy egyszerűen csak most kaptak kedvet hozzá. Biztos, hogy ezermillióan vannak, akik sokkal-sokkal többet tudnak nálam, előttük mélyen meghajolok.
Én csak azt tudom tovább adni, amit én tudok. De ezt mindig önzetlenül tettem, és ezután is így fogom tenni. Csak a módja fog változni, de ezt nem én akartam így, mások kényszerítettek erre, és nem csak engem...


"...Saját szórakozásomra kötöttem én is nagyon sokáig. Több oka is volt, hogy elkezdtem eladogatni a kendőket. Ez egyik, hogy már túl sok volt, és én még mindig kötni akartam. Nem számoltam mostanában, de olyan 18-20 saját kendőm biztosan van, szinte minden nap hordok kendőt. 
Sokan meg is kerestek, hogy nem kötnék-e nekik. A legtöbbet most is így adom el, ezeket nem is nagyon mutatom, mert az összes mintát láttátok már. A baráti-rokoni köröm is noszogatott, hogy miért ne próbálnám meg... De nagyon sokára adtam be a derekam.
Ami viszont biztos, nem a pénz miatt csinálom, mert nem vagyok rászorulva. Jó állásom van, megfizetnek. (...) Általában fonalra, kötős könyvre szoktam költeni, ami befolyik... nem hivalkodom azzal, hogy hogyan és kinek jótékonykodom.

Igen, engem nevez nagyasszonynak... Nem vagyok az! Nem tudom, mennyire írta gúnyosan, de ha pozitívnak szánta, akkor is visszautasítom. Csak egy kötő vagyok, aki elkötött már pár kilométer fonalat, szerzett ezzel némi tapasztalatot, amit hajlandó volt önzetlenül megosztani másokkal. Írtam valahol, hogy a Laminaria-tanfolyam két alkalmáért 6.000 azaz hatezer forintot kaptam, miközben csak a benzinköltségem 13.000 Ft volt. Biztos sokan hülyének is tartanak emiatt, de azt sem a pénzért csináltam... És nem bántam meg egy percre sem, mert olyan barátságok, kapcsolatok vannak születőben azóta, hogy nagyon megérte!


Teljesen igazad van, nem fizetik meg, ahogy más kézimunkát sem. Amikor nagyjából kikalkuláltam az árakat, akkor is több dolog vezérelt. Akkor egyetlen kötős hölgy árult csipkekendőket, az volt az elsődleges szempont, hogy ne vágjak alá. Sokat vívódtam akkor emiatt. Mivel arra vigyáztam, hogy amennyire csak lehet, lehetőleg sose kössem ugyanazt a mintát, amit ő (persze nem mindig sikerült), így a vásárlóinknak csak a stílusunk között kellett dönteni. Csak a nagyon sokadik kendőt kínáltam eladásra, és sokáig izgultam azon, hogy megütöm-e a mércét. Mindig hibátlan darabokat adtam ki a kezemből, de attól még ott volt az érzés, hogy tényleg tetszik-e másnak is... ezen még most is izgulok, a nagyon sokadik kendőnél is...

A másik meg az volt, hogy valami normális ár jöjjön ki. Fillérekért nem dolgozok. Vagy ingyen csinálom (sok kendőt elajándékoztam csak úgy), vagy úgy, hogy egy viszonylag elfogadható "munkadíj" kijöjjön. Mert még a minimálbér sem jön ki ezekkel az árakkal sem, de azt szoktam mondani, hogy úgy is ezt csinálnám...
És itt eljutottunk még valahova: nem a konkurencia a probléma, épp ellenkezőleg. A konkurencia nagyon is jó! Mert mindig fejlődésre, még jobbra, még szebbre ösztönöz, és ez jó mindenkinek. A "piac" és a vásárlók döntenek el úgyis mindent, a konkurencia pedig remélhetőleg a legjobbat hozza ki mindenkiből. A vásárlókat semmi mással nem lehet befolyásolni, csak minőséggel, stílussal, egyéniséggel. Ezért ragaszkodom én ahhoz, hogy legyen mindenkinek saját stílusa, egyénisége, és az legyen felismerhető, megkülönböztethető. Ezért haragszom a másolásra, más ötleteinek az "ellopására", és nem csak a kötés területén (sorolhatnám).
Annak idején többen megkerestek engem, hogy zavarna-e, ha ők is árulnák a kendőiket. Mindig azt válaszoltam, hogy nekem  a világon semmi jogom bárkinek is azt mondani, hogy ne áruljon csipkét, most is ezt gondolom. De a teljesen nyilvánvaló másolásért már tiltakozhatom, azt hiszem. Megjegyzem, senki más nem másolt...

Igen, a legnagyobb baj az, hogy most olyan emberek nem jutnak a leírásokhoz, akiknek mindig szívesen és örömmel segítettem. Azt tiszta szívvel ígérhetem, hogy ez csak egy átmeneti állapot, megtalálom a módját, hogy a segítség azonnal elérhető legyen, csak kérek egy kis időt hozzá. Azt tervezem, hogy sokkal több segítség lesz, de más formában, és nem lesz mindenki/bárki számára elérhető. Addig is, levélben elértek, ahogy eddig is, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy segítsek. Számíthattok rám!


Rengeteg tanulság volt az elmúlt hetek/hónapok történéseiben. Az egyik az volt, hogy ha már nem hagyom magam kihasználni, akkor már nem is szeretnek, már nem vagyok népszerű. Hát akkor ne szeressenek!
Kígyót-békát kiabáltak rám, amikor nem adtam oda általam nem ismert kötőknek azokat a mintákat, amiket magam is megvettem. Súlyos pénzeket költenek fonalakra, nem értem, miért olyan piros kukorica pár dollárért megvenni 1-1 mintát... Nem értem, miért csak nekem lehet fizetni érte...
Nincs szükségem a "barátságukra", de segíteni sem szeretnék többé nekik. Hosszú-hosszú levelekben/bejegyzésekben magyaráztam/segítettem sokaknak azok közül, akik most megkiabálnak. Tegyék, lelkük rajta!..."


A levél többi része már személyes beszélgetés.

Nem várok kommenteket, sem negatívat, sem pozitívat. Ha valaki mégis írna, tegye, de a történet részemről lezárva.

Holnap találkozunk!

2010. június 25., péntek

Holnap 10:00-kor, Siófok, Hajóállomás!

 Szeretettel várunk mindenkit, aki jönne, kötne, kérdezne, beszélgetne...

Nagyon remélem, hogy nem fog esni, itt ma pocsék idő van.

Hangulatok

2010. június 22., kedd

Sage scarflette, az egyik kedvenc tervezőm mintája.



Megküzdöttünk egymással... Oda jutottam, hogy nem tudok kötni... vagy olvasni...esetleg mindkettő...

A kékségnek nincs még neve. Ő a kettes számú saját "gyermekem". A tiétek is lehet, mihelyst készen vagytok a Vénusz stólával, mert ő fog következni a kötősuliban Mártival.




Részletek a kékségemről:





A Haruni

Szombat?!?!

Lányok, akkor kire számíthatunk szombaton, Siófokon?

Segítsünk!

2010. június 21., hétfő

Zsuzsa felhívását itt olvashatjátok, ez pedig a Szeretetvarázs blog.

Ez a rengeteg víz, ez valami borzalom... alig tehetünk valamit ellene.
Persze, rosszak a gátak, vagy éppen nincsenek, és nincsenek vízelvezetők, ahol meg vannak, nem gondozzák, ez mind igaz... De milyen gát, milyen árok elég akkor amikor 2 óra alatt leesik 2 havi eső?!?!? Mit lehet tenni, amikor egy kis csordogáló ér pár óra alatt tomboló folyóvá válik?!?!?

Összeszorul a torkom, amikor a híradásokat látom...az a temérdek víz, a házak romokban, és velük romokban az életek is ...
Segítsünk!

Az első...

2010. június 15., kedd







Elkészültek végre a fotók!

Ő az első kendő, ami a saját terveim alapján készült. Nagyon érdekes volt kitalálni, próbálgatni, hogy megvalósítható-e.
A legnehezebb része kitalálni azt, hogyan lehet a szaporításokat úgy összehozni a mintával, hogy a széleken is szép legyen, és a lehető legkevesebb soron legyen az ismétlés.

A kendő mintája hamarosan elérhető lesz!
Addig is a nap kérdése: megkötnétek?

A kendő Barka/Mandarin fonal Körte árnyalatából készült, majdnem 6 gombolyag ment bele (288 g a kész kendő). Gyönyörű fénye van, hihetetlenül selymes és puha. A szélébe belekötöttem pár fagyöngyöt, valahogy kívánkozott oda...
Nagyon jól blokkolható, és meg is tartja a blokkolást.


Az alakja nem a szokványos háromszög, hanem "szárnyas", így jobban lehet tekergetni.

Igazi nyári darab, annyira szellős, amennyire kell, annyira meleg, amennyire kell, annyira hűvös, amennyire kell!
Csütörtök-pénteken egy konferencián leszek, akkor megsétáltatom! :-)

Valami készül...

2010. június 12., szombat



Hamarosan jönnek a részletek!

Vénusz stóla

2010. június 9., szerda


A "titok" lelepleződik, avagy közös kötés most egy kicsit másképp...








Nagyon könnyed, légies csipkestóla, amely a tenger fodrozódására emlékeztető mintájáról kapta a Vénusz nevet.

Méretei: kb. 40x150 cm.
Fonal: pontosan egy gombolyag Barka/Napmadár 100 %-os merino gyapjú, 400m /100 g.
Tű: 4,5 mm bambusz

Biztosan sokan olvastátok BarkaFonal hírlevelét, benne a felhívást a közös kötésre. Ha mégsem, akkor a pontosság kedvéért idézek belőle:

"Egy virtuális közös kötés keretében, több részletben lebben le a fátyol a stóla minden részletéről, méghozzá a Kötősuli leckéiben, Ahama értő tolmácsolásában. A minta kifejezetten a Napmadár fonalunkra íródott, de bármely más 400 méteres fonalból megköthető. A csipkekötés iránt még csak érdeklődő kezdőkre, és a gyakorlott csipkekötőkre egyaránt gondolva egy könnyebb és egy nehezebb változat is készült, Ahama mindkettő rejtelmeibe beavat majd minket. A Kötősuli múlt heti, 5. leckéjében már bepillantást nyerhetett minden érdeklődő a csipkekötés alapjaiba, e heti leckénkben további fogásokat tanulhattok meg, jövő hét pénteken pedig már Ercsu Vénusz stólájával ismerkedhettek meg.

A közös kötésen résztvevők Napmadár fonalunkhoz kedvezményes áron juthatnak hozzá, és a Vénusz stóla teljes leírását is megkapják majd a leckék végeztével. Szeretném kihangsúlyozni, hogy a Napmadár fonal megvásárlása nem feltétele a közös kötésre való jelentkezésnek, ez csak egy lehetőség, amivel élhet bárki, aki szívesen kötné meg a mi fonalunkból a stólát. Ercsu Vénusz stóláját Ahama útmutatása alapján is el lehet készíteni, de ha a teljes leírást egyben is szeretnéd magadnak tudni, illetve szeretnél kedvezményes áron a Napmadarunkhoz jutni, akkor mindenképp jelentkezz a közös Vénusz stóla kötésre a hello@barkafonal.hu email címen! Mindenkit sok szeretettel várunk, kössünk együtt csipkét!"


A stóla leírása ingyenes, de kizárólag a Barkafonalnál lesz elérhető.


Egy kis kiegészítés: ez a stóla az első saját tervem, a BarkaFonal számára készült, kifejezetten a Napmadár fonalra tervezve. Mivel Gabi kérésére készült, ezért lesz kizárólag a Barkánál letölthető, de ingyenesen.

Nagyon érdekes volt megkötni, leírni, és most rettenetesen izgulok, hogy tetszik-e majd nektek.

Két verzióban készítettem el, a fotókon a haladóbb változat van. Itt a stóla egy részében a színén és a visszáján is kell kötni a mintát, nincs pihenő fordított sor. Az egyszerűbb változat "pihenősoros", ezt ajánlom a kezdő csipkéseknek, a türelmetlenebbeknek és azoknak, akik tv-t néznek közben. :-)

Ahama-Márti le fogja oktatni a kötését részletekben, de aki bejelentkezik a közös kötésre, az ingyenesen letöltheti majd a teljes mintát.

A közös kötés itt virtuális lesz, bárki kötheti bárhol, és természetesen szívesen segítek majd bárkinek, ha kérdés merül fel.


Újra előzetes

2010. június 5., szombat

Valami kék...


Barka/Napmadár

Valami furcsa...


Valami ismerős...

Ez a Barka/Bóbita ez valami csoda! Sose szerettem pamutból kötni, mert szerintem mind durva és kemény egy kicsit. De ez valami nagyon kellemes meglepetés! Puha és gyönyörű...

Mind-mind előzetes, ők is hamarosan nagyon is részletesen bemutatkoznak majd!

Hogy tovább csigázzalak benneteket: csodás cashwool-okat hozott a napokban a postás, 5 szépséges színben. Gyűrűn áthúzós méret... Hamarosan ők következnek!

Előzetes

2010. június 3., csütörtök



Ez a kis szivárványos holmi hamarosan bemutatkozik, mégpedig nagyon részletesen! :-)
Annyit már most elárulok, hogy Tavaszi szélből készült, ami gyönyörű drágakő színekben van a Barkánál.
A kis szivárványosnak finom, puha tapintása, gyönyörű esése és szép fénye van. Nekem további terveim is vannak vele!

Kötős program

2010. június 2., szerda



Hogy ne jöjjünk ki a gyakorlatból, találkozunk

június 26-án szombaton Siófokon, 10 körül a sétahajók kikötőjénél.


Biztos van "rendes" neve is, majd Gabi megmondja a beazonosíthatóság kedvéért. Arra a kikötőre gondolok, ami a Sión van, körben park van, sok paddal, fűvel és persze a Balatonnal. A közelben van mosdó, egy csomó kajás, fagyis, ilyesmi...
Kötős piknik lenne a parton, pléddel, pici kajás és nagy kötős kosarakkal. :-)

Remélhetőleg addigra már tényleg nyár lesz!
 
Benke Erika - csipkekötés. Design by Pocket