Én fontam, és ti?

2009. november 21., szombat

Befejeztem a múltkor mutatott fonást. Két motring lett végül, olyan 300 m/200 g összesen. Ezzel már lehet kezdeni valamit!




A képen motringoló célszerszám, lánykori nevén niddy noddy.



Még kissé kukacos, mert még nem mostam át, de szerintem nagyon szép, és finom puha.

Akkor fonjunk

2009. november 19., csütörtök

Ahogy én fonok. Biztos lehet másképp, jobban, ügyesebben, én így csinálom.

Kellékek: gyapjú és egy orsó meg egy fonaldarabka.



A gyapjú: használhatunk előfonalat, gyapjúszalagot, és olyan kártolt gyapjút, ami „ömlesztve” van.

Ha előfonalat használunk, akkor az előkészítéssel nincs semmi dolgunk, egyből fonhatjuk.
A szalagot és az ömlesztettet is fonhatjuk egyből, fonás közben ügyesen húzva-adagolva a gyapjút, de ha gyors sikerélményt akarunk, érdemes jól előkészítenünk.

Ha szalagból fonunk (a sok helyen megvásárolható szépséges roving-ok szalagok), akkor azt elő is készíthetjük a fonásra. Erre rászánva az időt, a fonás könnyebben és gyorsabban megy, és még kezdőként is egyenletesebbre tudunk fonni. A fonal színei is függenek attól, hogyan adagoljuk a gyapjút.

Fonjunk most roving-ból, amit először előkészítünk. A szétbontott roving-ot szedjük szét nagyjából egyforma vastagságú csíkokra, itt 8 csíkra szedtem szét. Ne aggódjunk azon, ha nem tökéletesen egyformák, mert még tovább alakítjuk őket.






Fogjunk egy csíkot, és igazgassuk meg a vastagságát. Megfogjuk a végét, és egy kicsit meghúzkodjuk a gyapjút. Ha úgy érezzük, hogy nem engednek a szálak, akkor fogjuk meg egy picit arrébb. Apránként menjünk végig az egész csíkon, és húzogassuk olyan egyenletesre, amilyenre csak tudjuk.






Ezen a képen jól látszik a különbség az előkészítés után.

Készítsük elő az összes csíkot.

A fonaldarabkát kössük rá az orsóra. Ez egy felsőhorgos orsó, nekem ez jobban bevált. A fonalat tehát rákötjük a tárcsa fölé, és a végére kötünk egy hurkot.







Ebbe a hurokba befűzzük az egyik gyapjúcsík végét, visszahajtjuk, és egy kicsit megsodorjuk, hogy ne csússzon ki. A segédfonalat tekerjük rá annyira az orsó szárára, hogy a fonandó gyapjú pont az orsó horgába kerüljön, majd tekerjük rá egyszer a horogra. Most már kényelmesen elhelyezkedhetünk, és nekifoghatunk a fonásnak.



A bal kezünkben van a gyapjú, a jobbal pörgetjük az orsót. Egyenletesen engedjük a szálat, amikor az orsó pörög, a jobb kezünkkel is segíthetünk a szálnál. Ha lassul az orsó, újra megpörgetjük.




Amikor az orsó leér a földre, akkor az eddig elkészült fonalat ügyesen feltekerjük rá, a gyapjút újra a horogba akasztjuk, és kezdjük elölről. Vigyázzunk, hogy ne fonjuk túl.



Újra beakasztjuk a horogba a szálat, és pörgetjük az orsót.



Ha a szál végére értünk, hozzátoldjuk a következőt. Kicsit szedegessük szét mindkét szál végét, tegyük egymásra, kicsit sodorjuk meg a kezünk között (egy picit meg is lehet nedvesíteni), és már folytathatjuk is a munkát.

Amikor mindent felfontunk, vagy tele van az orsó, akkor a kész fonalat letekerjük egy szép kis motringba. Most kukacosodni fog egy kicsit, de ezzel ne foglalkozzunk. Kössük át pár helyen a motringot, és áztassuk be egy rövid időre. Kicsavarjuk, lógatva szárítjuk.

Ha bármi kérdésetek van, írjatok!

Tunikák

2009. november 18., szerda

Gabriella engedélyével teszem fel ezeket a képeket. Csodás kis tunikákat kötött a tolnai fonalakból. Nekem nagyon tetszenek!


(Sajnos akárhogy forgatom, így teszi fel.)

Ők pedig a gyönyörű modellek.

Burda

2009. november 17., kedd

Csajok, van kb. fél méter régi Burda-m, a fele gyerek meg bébi. Kell valakinek?
Egyben szeretném odaadni, postaköltségért cserében.


ELKELT!!!

Kötőtűk

2009. november 16., hétfő



Újra van zoknitű készletben, valamit egy kis érdekesség ínyenceknek (vagy azoknak, akik apró holmikat kötnek): zoknitűk 13 cm-es hosszúságban. Készlet, ugyanúgy 15 méret, ára 5.000 Ft + postaköltség.

Szóló kötőtű is érkezett kicsi méretekben: 3,5, 3,75 és 4-es méretben.
Körkötőtű készlet és horgolótű készlet is van.

Most nagyon ...

2009. november 15., vasárnap

... fáradt vagyok, egész nap gályáztam (házimunka), és még a körmöm is felszakadt, mert belerúgtam (véletlenül!!!) a porszívóba. Mert éppen valami fonalat bámészkodtam, amit akkor szedtem le a szárítóról (ma ennyi közöm volt a fonalakhoz), az a nyavalyás porszívó meg pont elém ugrott!

Azért ezt megmutatom, bár még valamelyik este készült:


Maris!

2009. november 14., szombat

Kész a sálad! Küldhetem? :-)









Új termékek a meskán!
 
Erika bökögetései. Design by Pocket