Festés

2007. augusztus 14., kedd

Már hetek óta készülök a fonalfestésre, annyira szépséges fonalat gyártottak a lányok, hogy én is szerettem volna kipróbálni. Múlt héten beszereztem egy kupac porfestéket, de csak halogattam a dolgot. Aztán ma Nina bodzás dolgai megadták a végső lökést. Kiballagtam a kertbe, szedtem egy marék szedret, kerestem egy darab vásznat, meg egy motring fonalat, aztán nekiestem. A fonal színével több, mint elégedett vagyok. Pont ilyet szerettem volna az egyik kinézett mintához. A vászon is tetszik, de azt még nem tudom, hogy abból mi lesz.
Aztán ha már káoszt rendeztem a konyhában, bekevertem pár porfestéket is. Főként rózsaszíneket gyártottam, tetszenek, de egy kicsit élénknek érzem őket. Bár még vizesek, lehet, hogy tompulnak, mire megszáradnak. Megcsináltam a zöldes-rózsaszínes átmenetest is. Majdnem olyan lett, amilyennek képzeltem, kicsit élénk a zöld, de azért jó lett.
Majd később mutatok képet, mert a férjemnél van a fotoapparát, még nem tudtam fényképezni.

Hát ez lenne a szedres. A vászon "gyárilag" foltos, a lé szép egyenletesre festette, aztán gondoltam egyet, és itt-ott rányomkodtam egy kicsit a gyümölcsből. A fonalat pedig teljesen belemerítettem egy kis higított lébe, aztán itt-ott sötétítettem rajta az eredeti lével, meg egy kis gyümölcs-nyomkodással is.
A képek nagyjából színhűek, olyan szép lilás fáradt rózsaszín.

14 megjegyzés:

Nina írta...

Szóhoz sem jutok hirtelen :-D
Gyönyörűeket alkottál, már megint :)))
A kis apróságaid nagyon tetszenek, főleg az a szív alakú :)
A gombostűk szintén - most épp nincs itt nálam egy szél se, pedig úgy gyurmáznék :-D
A szedres festésed nagyon tetszik, szuper ez a szín :)
HA előbb eszembe jutott volna az egész löttyözés, egész nyáron micsoda szépeket gyárthattam volna, annyi gyümölcs volt....

ercsu27 írta...

Nem baj, az a lényeg, hogy eszedbe jutott. Majd jövőre bepótoljuk. Azért holnap körülnézek a fagyasztóban, egy kis málnának még kell lennie! :-)

Timici írta...

szép lett! mivel fixáltad a szinét?
én kicsit tartok a gyümis festegetéstől, nemezelős barátnőm szerint a természetes alapú festések nem tartósak sajnos:(, ő gyapjút festett már elég sok mindennel, de még ő is inkább a vagyszeres festésre esküszik, pedig ugye a gyapjú természetes szál és milyen jó volna, ha nem kéne hogy vegyszert lásson, aztán tessék, azzal tartós lesz és évek múlva sem veszti el a szép szinét.:S
Pár éve teával, kurkumával, meg curryvel festettem anyagokat, eddig még nem fakultak ki, igaz nincsenek is napos helyen, úgyhogy lehet csak nagyon hosszú idő után fakulnak majd, akkor meg már rá lehet fogni, hogy patinás.:D

ercsu27 írta...

Ecettel meg vasalóval fixáltam.
Gondoltam rá, hogy hátha nem lesz tartós... Aztán eszembe jutott, hogy a múltkor mit dolgoztam azon, hogy egy picike barackfoltot kiszedjek egy fehér pólóból! :-)Szóval, reménykedem.:-)

Kata írta...

Nagyon csodás lett !
Én bodzával festettem , de az haloványkékes anyag lett :-)

ercsu27 írta...

Te is bodzáztál? :-)
Szeretném én is kipróbálni, talán hétvégén tudok bodzát szedni.
Először a szedres is kékesebb volt, amikor belemártottam ecetbe, akkor lett inkább rózsaszínes.

Clinique-Bogi írta...

Nagyon szépek lettek. :-)

Szihaj írta...

Hűű.. Nem jutok szóhoz, nagyon szépek lettek, lehet, hogy ki kéne próbálni valami gyümölcsöt :)

Nina írta...

Így igaz: az ecetes fürdőtől lesz olyan pinkesebb lila, önmagában nekem is kékeslila volt a bidzás, de muszáj ecettel fixálni.
Lehet mindjárt megpróbálom kimosni... :)

Timici írta...

Erika, ebben igazad van:) Balázsom most 1 éves és állandóan a gyümifoltokat áztatom, nem túl nagy sikerrel:S főleg a sütőtök tud gyilkos lenni:D

paradipe írta...

Nagyon szépek a munkáid (főleg a gombostűid), nagyon tetszenek! Ügyi vagy!
És a festésed is szép lett! :)

ercsu27 írta...

Köszi lányok!:-)
Timi, a sütőtök óóóóóóriási ötlet!

Timici írta...

:o)

Vacskamati írta...

Szia Ercsu! Megvan még a szedres fonalad? A gugli Téged dobott ki második találatként a szedres festésre, s most én is szívesen kipróbálnám, viszont tényleg azt írja, pár év alatt csak fakó bézs szín marad helyette.. Nekem milyen lett? :)

 
Benke Erika - csipkekötés. Design by Pocket