Az én történetem: barátnőm életének egy jelentős napján ezt a kendőt vitte magával.
Aztán elmesélte, hogy akárhányszor csak ránézett, úgy érezte, mintha ott lennék vele...
Nekem ez volt a legszebb dicséret.
És hogy miért született ez a bejegyzés? Eszteremnek ma is hasonló napja van, és szívesen ott lennék mellette...
9 megjegyzés:
Eszterednek igaza van! Bár én magam érzem ezt, mikor kendőre, fonalra nézek, valahogy mindig Te jutsz eszembe, még ha mostanában ezt nem is éreztetem Veled!
Szép napot!
M.
Moncsikám, méleztem, tessék válaszolni! :-)
Egyébként meg, ha ilyeneket írsz, muszáj kissé bőgögetnem, ami nem tesz jót itt az irodában az imidzsemnek :-) (A sminkemnek semmi baja, azt otthon hagytam. Sminkeljen reggel fél 5-kor az, akinek nincs jobb dolga! :-))
Bizony-bizony, nagy dolgok ezek és az ember elérzékenyül tőlük!:) És Eszternek nagyon igaza van!!!
Én egy fonalamról kaptam a múltkor egy olyan megjegyzést, hogy repesett a szívem tőle, idézem:
"Amit kaptam, az gyönyörű, olyan, mint egy kicsike gyermek: finom és puha, komoly és tiszteletreméltó. Nagyon köszönöm neked!"
Azt hiszem, egyetértünk abban, drága Ercsu, hogy az ilyen visszajelzésekért mindenképpen érdemes alkotni...:)))
(Bocs, hogy a magam dolgával ideormánykodtam!:x)
Teljesen igazatok van, kész csoda, ahogy tovább adódik a szeretet, a fonalakon és a kendőkön keresztül, mindenki hozzáad egy keveset. Én sem tudtam szóhoz jutni meghatottságomban, mikor a barátnőm mesélte, hogy kora reggel milyen jó belebúrkolózni a kendőmbe, és érezni a szeretetemet. És még nem fázott benne egyszersem.
Köszönöm, hogy írtatok!
Melinda, nem ármánykodás, pont azt reméltem, hogy ilyeneket írtok!
:))) Akkor jó!:x:x:x
De nem Ármány, hanem Ormány és azt értettem alatta, hogy jövök itt az én dolgommal a te blogodban...:DDD
A télen elég sok sapit kötöttem különböző gyerekeknek. A férjem az a visszafogott fajta, ritkán mutatja ki az érzelmeit, vágyait. Végre neki is készült egy fejfedő, amit késő este fejeztem be, és az egyik asztalon hagytam. Csak egy-egy elégedett pillantásából (amivel a munkát kísérte) és abból jöttem rá, mennyire vágyott már egy általam kötött sapkára, hogy másnap egyből abban ment dolgozni, pedig nem is volt túl hideg.
Zavarba ejtő amit kérdezel. A gyerekeim örömmel viselik amit kötök, kérik is hogy kössek nekik, de a férjem nem díjazza, mert sok időt vesz el más tevékenységektől. Télen viszont kézzel kötött gyapjú pulóverokat hord a munkája miatt, mert nagyon melegek és csinosak is egyben.
Nagyon jó lehet a barátnődnek, hogy a kendődön keresztül is érzi a szereteted és azt hogy számíthat rád:) Óriási öröm ha értékelik a kézzel készített ajándékot, alkotást, hiszen az egy darab belőled.
Megjegyzés küldése