Szabadság után...

2010. szeptember 21., kedd

3 hét szabadság után kezdtem el dolgozni a múlt héten. Mit mondjak, rám borultak a hétköznapok rendesen. Újra állandó versenyfutásban vagyok az idővel, és rettenetesen nehezen viselem a negyed 5-ös kelést.

A kötésről azért nem felejtkeztem el, több minden készül/készült párhuzamosan, és szokás szerint tervem/ötletem is ezernyi van.
A blogon is lesznek változásokat, van, amit már megcsináltam, de még ezzel is vannak terveim. A legfontosabb döntésem azonban az, hogy újra elérhetővé teszem majd azokat a fordításokat, magyarázatokat, amikor korábban fent voltak.
Tudom, hogy nagyon sokan hiába kerestétek ezeket a leírásokat. Azt is tudom, hogy nem volt túl jó ötlet mindent leszedni, mert olyanokat is megfosztottam  a segítségtől egy vita miatt, akiket nem akartam, de akkor nem láttam jobb megoldást.
Nagyon sokan megkerestek levélben ezekkel kapcsolatban, nekik elküldtem amit kértek, de gondolom, legalább ilyen sokan nem írtak. Amit persze sajnálok, mert mindig mindenkinek válaszolok, és segítek. (Kivéve, amikor valamiért a spam-be kerül a levél, mert mostanában erre is volt több példa, azt meg néha elfelejtem ellenőrizni.)
A lényeg: újra felteszek majd mindent, csak egy kicsit más formában. Egy új blogban lesz minden, a címe: Tanuljunk kötni!
Ezt egy igazi tanulós blognak szánom, mindent össze fogok itt gyűjteni, amit tudni/megjegyezni érdemes.
Remélem, sikerül majd úgy összehozni, hogy igazán segítség legyen a kötögetésben. Igyekszem minél előbb telerakni hasznos tartalommal, ahogy csak az időm engedi.
Elsőként az a bizonyos Laminaria-magyarázat került fel, mert ez alapján minden középszemes, háromszög alakú kendőt el lehet kezdeni.

Közben azért persze kötöttem is.
Amikor először láttam a Herbivore sálat, már akkor eldöntöttem, hogy ezt a formát én is fel szeretném majd használni. Az első kísérlet eredménye:


Biztosan lesz folytatása a kísérletezésnek, mert nagyon tetszik ez a forma, és nagyon praktikus a viselése. Cinegéből készült, 3,75-ös tűvel, saját terv alapján. Mérete: 60x130 cm.
Egyelőre egyedi darab marad, mert időhiány miatt most nem írom meg a leírását. Most így név nélkül keresi gazdáját.


Felhőből kötöttem ezt a miniponcsót. Sokoldalú darab, a gombolásának köszönhetően sokféle módon hordható. A prototípusa pont egy évvel ezelőtt készült.



Ezzel a formával is vannak további terveim, szeretném ezt még egy kicsit megbonyolítani. A "bonyolítás" a tervezősömben már létezik, csak kötni kell.


Ami meg most van tűkön:

30 megjegyzés:

Millie írta...

Nem tudom mi ez a narancssárga, de már most imádom! Melyik fonal ez?

ercsu27 írta...

Millie, a narancssárga az Barka/Vasárnap/Sütőtök.
Én is imádom, finom és puha.:-)

Tündérlátta írta...

Erika a tanulj kötni: Köszönjük!!

Christine írta...

Erika, köszönöm a blog létrehozását, már a Laminaria kendő leírása is nagyon sok segítség nekem, lassanként tervezek az első kendőmbe belebökni, csak még gyűjtöm az erőt:))

Mancsi írta...

Húúúúú!
Nagyon szép, fantáziadús darabokat kötögetsz, gratulálok!!

Irenka írta...

Szépeket mutatsz ismét, a névtelenkéd nagyon tetszik. A Vasárnapból kardi-féle készül?

A kötőiskoláért nagy-nagy köszönet!

HEra írta...

Dejó...;) -nemcsak nálam van így ...tervek, papírok, azt hiszem karokat kellene növeszteni valahogy :)

Timici írta...

szépek:o)

Ilona írta...

Ercsu! Én is nagyon köszönöm, hogy megint elérhetők a leírásaid, a lamigyártásba nagyon belejöttem, persze csak a leírásod segítségével. Szépségesek az újak is, különösen az utolsó tetszik nagyon nagyon.

Macus írta...

Nagyon szép minden, amit mutatsz. Jó lesz, ha megint fent lesznek a segítő leírásaid. Az első kendőt annak a segítségével kezdtem. Köszönöm.

Csilla írta...

Nagyon jó ez a kendő és kiváncsian várom a sütőtökös folytatását. Nagyon köszi az új blogot a leírásokkal. Ja és szuper a kötősuli is a Barkán, így már értem a csőkötést és a rövidietett sorosról is kiderült, hogy jól értettem amit Annamari írásban elmagyarázott amikor szükségem volt rá még a suli előtt.

Judilla írta...

Az első kendőmet én is a leírásod alapján kezdtem el kötni. Nagy segítség volt.Köszi!!:)
Húúú.. az a sütőtök szín... wowww...
Sál lesz, vagy stóla?

zsoka írta...

Nagyon szép a kendő és a poncsó is :-))
a laminária leírást köszönöm szépen!!!Habár kötni tudónak gondolom magam,ez a minta kifogott rajtam:-(

Anice kötős blogja írta...

Szépek az új kötéseid, nem irigyellek a korai kelés miatt, habár nálunk is "éjjel-nappalos" műszak van

zsoka írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Kriszti írta...

Gyönyörű munkák, csábító tervek ...

Én a segítségeddel kötöttem életem első kendőjét, a Lamináriát, de amikor másodszor kötöttem, akkor is minden chart előtt elolvastam a bejegyzésed. Köszönöm, hogy elindítottad az új blogot.

Namata írta...

Gyönyörűek a kendőid , mint mindig .Szerintem jól döntöttél a segítséggel kapcsolatban .Nekem is sokat segített a leírásod és így segíthettem én is annak aki kérte .
Most így utólag is köszönöm !

Márta írta...

Veled kezdtem el csipkét kötni! És Miattad! Köszönöm a sok segítséget, és hogy vagy nekünk!!!
Gyönyörűeket alkotsz! Csak gartulálni tudok!!!

Unknown írta...

Erika, százezer millió köszönet a tanuljunk kötni-ért!

Mosolyrend Évi :) írta...

Itt ismét minden szépséges :) Az ölelj át sálad .) a csiki-csuki hogyan is viseljelek .) s igen,szeretnék megtanulni kötni a segítségeddel amelyet ezerszer köszönök!

Mosolyrend Évi :) írta...

Itt ismét minden szépséges :) Az ölelj át sálad .) a csiki-csuki hogyan is viseljelek .) s igen,szeretnék megtanulni kötni a segítségeddel amelyet ezerszer köszönök!

Unknown írta...

Szia!
Nagyon örülök annak amit írtál. Én ugyan (még) nem kötök, de mindig elolvasom a bejegyzéseidet. Tetszik amiket csinálsz. Remélem hamarosan tudok időt szakítani, hogy megtanuljak nálad kötni.
Üdv,
Kiskalács Dóri

Mosolyrend Évi :) írta...

Opszi .) duplán lettem! :) Kérem törölni az egyik Évi .)

ercsu27 írta...

Lányok, nagyon szépen köszönöm!
Ígérem, igyekszem hasznos tartalommal megtölteni az oldalt.
Ne kötőiskolára számítsatok, a Barka Kötőiskolája tökéletes :-), ott minden technikát meg tudtok majd tanulni.
Inkább olyasmikben gondolkozom, mint a Laminaria elmagyarázása, fordítások a szerző engedélyével, hasznos oldalak összegyűjtése.
Természetesen várom a kérdéseiteket is.

ercsu27 írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Jucuu írta...

Nagyon várom a miniponcho folytatását, kíváncsi vagyok, milyen lesz! Így képről nagyon csinos darabnak tűnik, remélem elérhető lesz a minta valamilyen módon, mert szeretném megkötni, ezt már tudom. :)

bellatrix írta...

Ercsu, nagyon-nagyon-NAGYON köszönöm hogy újra feltetted a "tanításokat". Enélkül nem tudom mikor jutottam volna oda, hogy végre megkössem álmaim Lamináriáját. Most kicsit félretettem egy keresztszemes miatt, de amint letudtam (napok kérdése), nekiállok a kendőnek. NAGYON KÖSZÖNÖM! (az első kendőm az általad tervezett volt! így már nem félek másba belekezdeni ;-))

ercsu27 írta...

Jucuu, a miniponcsó mintáját feltettem már tavaly, ebben a bejegyzésben is belinkeltem. Az ismétlést a fonalvastagság határozza meg: a tavalyi előfonalasnak elég volt 2, most ehhez a kékhez 3 kellett.

Bellatrix: örülök, hogy te is hasznát veszed! CSerében fotókat várok, mint mindig! :-)

Kata írta...

Kedves Ercsu! Azt szeretnem kerdezni hany gombolyag Felho kellett a miniponcsohoz? Kezdokent meg csak szeretnek belekezdeni elso csipkekotesembe, de elhataroztam, hogy minel hamarabb megkotom ezt is, es a Kotosuli kendoit is. Addig pedig jo lenne surgosen kiegesziteni az itthoni fonalkeszletet.

ercsu27 írta...

Kata, kb. 3,5 gombolyag Felhő ment bele a miniponcsóba, ez kb. 130x35 cm-es méretű lett.

 
Benke Erika - csipkekötés. Design by Pocket