Valami gyönyörűség

2010. október 24., vasárnap

Továbbra is rengeteget dolgoztam, több fronton is. A munkahelyemen is elláttak bőségesen feladatokkal, és folytattuk a kerti munkákat is.
Készülünk a télre, attól tartok, hogy a tél is olyan szélsőséges lesz, mint amilyen az egész nyár/év volt.  Akkor pedig nagy bajban leszünk!
A kerítésekkel már majdnem végeztünk, lassan nyuszi-, őz- és szarvas-biztos minden.
Ültettünk megint egy csomó gyümölcsfát és egy csomó gyümölcsbokrot is. Az ültetésből még egy menet vissza van, valamikor novemberben fogom megkapni a kertészetből azt a kupac kökényt meg galagonyát, amit még szeptemberben rendeltem. Sövénynek szánom a kerítések mellé, megnehezítendő a kétlábúak dolgát.
A háznál is készülünk a télre, most nagyon szép az egész udvar, hozok majd fotókat is. Előszedtük a madáretetőket, a cinkék már csapatostul bóklásznak a kertben, minden sarkot átvizsgálnak, de már hordják a napraforgót is. Már beszereztük az éves készletet, sikerült nagyon jó áron szotyit venni. Az idén a cinkegolyónak is őrült ára van, azt hiszem, inkább gyúrok majd nekik.

Kevés időm jutott a kötésre, de azért most mutatok valamit. Készen lettem a Teardrops kendővel, bár olyan sokat változtattam rajta, hogy szinte csak az alapminta maradt meg.
Másképp kezdtem el, mint a leírásban van. Másképp kötöttem a széleit, másképp szaporítottam a közepén, sokkal többször ismételtem a mintaegységet, és legvégül tettem rá egy cakkos szegélyt is, mert ez nagyon hiányzott róla.
A kendő gyönyörű lett, szerintem a fonal, a minta és a szín tökéletes találkozása. El vagyok tőle varázsolva, pedig láttam már néhány kendőt.

Ilyen lett:







Minta: Teardrops, erősen módosítva
Fonal: Crystal Palace Kid Mohair Strawberry lime, 75 g
Tű: 3,5 Prym fémcsatlakozásos bambusz

15 megjegyzés:

Macus írta...

Tényleg gyönyörűséges a kendőd.

Amanda írta...

Tetszik, nagyon tetszik.

Millie írta...

Varázslatos!

Kataca írta...

Egyetértek Veled, de már megszoktuk Tőled, hogy mindig csodálatosat alkotsz :)

CathlenKata írta...

Álomszép lett, mint egy rózsakert:-)
Bevallom én inkább gyönyörködöm bennük, mert nem hordok kendőt, de ilyen szépséget nem is mernék.

Most inkább egy pár jó meleg zoknival boxolok:-D

Huligánlány írta...

Ez tényleg gyönyörű!!!

Annamari írta...

Valami gyönyörűség, az biztos. :o) tényleg az.

Mosolyrend Évi :) írta...

Jajjjjjjjj de gyönyörű! .)Melengeti is a lelkemet!Nagyon köszönöm!
Rám is fér ...
Erika már igazi művész vagy!
Taníts meg engem is .) Jó???

bucilla írta...

Szépséges lett! Imádom ezt a CP fonalat...

Irenka írta...

Valóban gyönyörű.

Jucuu írta...

Oh, ez valami hihetetlen gyönyörű lett!

ercsu27 írta...

Köszönöm lányok!

És a képek még nem is adják vissza igazán!
Most, hogy készen van, csak két ujjal merem megfogni. :-)

Bucika, emlékszem a te Íriszkertedre, az is olyan volt, mint az álom!

Timici írta...

szépséges lett!:o)

Vacskamati írta...

Csodaszép! A kertedre is kíváncsi vagyok nagyon, nálunk csak a napsütés és színes levelek érdeme, hogy van miben gyönyörködni, sajnos, ami rajtam múlna, az most hiányzik belőle. :P A sünik, madarak biztosan fognak örülni a sövénynek. Nálunk is csapatostul jelentek meg a széncinkék,szinte egyik pillanatról a másikra. Honnan fogsz faggyút szerezni? Rám még mindenhol csak sajnálkozva néztek, mit is akarok (és minek)..

Csilla írta...

Tökkéletesen illik rá a gyönyörűség jelző, ez tényleg az, de ez tőled teljesen megszokott.

 
Benke Erika - csipkekötés. Design by Pocket