Két ...

2011. március 7., hétfő

... kötéspróba:




Rikker-féle fonal, Bucilla festette őket. A kék sokkal élőbb, de most ennyire futotta a türelmem, nem volt kedvem vacakolni a fotózással.
Már vagy egy fél éve vannak blokkolópálcáim, ideje lenne előszednem őket, ahogy a fotókat elnézem.

Két új vendég is van a kerti vendéglőben. Ez egy lány feketerigó, csak nagyon nyújtózkodik a mazsolák után. Van két fiú is, de együtt nem lehet fotózni őket (a lánnyal sem), mert mindig összevesznek.


Barátposzáta hölgy:


Tavaly egész nyáron itt voltak a párjával, a hímnek gyönyörű és nagyon erőteljes éneke van.

Más: voltam még a múlt héten Rikkeréknél. Egyelőre nem lesz a puhábbik gyapjú, de az is lehet, hogy már egyáltalán nem lesz, majd még meggondolják. Azzal szeretnének foglalkozni, amivel mindig is foglalkoztak, és ami igazán megy: a színes normál fonal. A puha fonalak 10-20 dekánként kopogattak el, hosszú idő alatt, sok munka állt benne sokáig.
Mindez teljesen érhető a mai helyzetben. Csak csendben reménykedem, hogy valamikor mégis lesz majd puha gyapjú egy jó kis készletfeltöltés erejéig. Pár évre valót azért be lehetne spájzolni...

8 megjegyzés:

Anice kötős blogja írta...

Nagyon guszta mindkét kötéspróbád, Bucika nagyon ért a színekhez. A Rikker féle lehetőség pedig nagyon jó volt mindenkinek, talán türelmesebbnek kéne nekik is lenniük :)
Azért is jó, hogy te néha arra jársz.

Irenka írta...

Szép ez a minta, a színek is hozzák a Buci-minőséget :). Mihez készültek a próbák?
A Rikker-hír nem túl jó, éppen mostanában gondoltam rá, hogy ki kellene próbálni a puha csipkefonalukat. Reménykedem veled együtt, hátha lesz még rá lehetőség!

Zsófimamája_Gabi írta...

Szépek a kötéspróbák. Az első az erdőt, a második a tengert juttatja az eszembe:)

Namata írta...

Szépek a próbák !
A hír nem túl jó , remélem meggondolják magukat .Szívesebben veszek hazait , de ehhez kínálat is jó lenne .

Unknown írta...

Ez a festett jól néz ki, de az anyaga más, mint amit én rendeltem Rikkeréktől, natúrt, és megfestettem. Az enyém sokkal durvább, ez lágyabbnak tűnik.

ercsu27 írta...

Bízom benne én is, hogy meggondolják magukat, de meg is értem őket.

Anna, érdekes, hogy a türelmet említed...bizonyos szempontból igazad is van, de igazából nem a lassan megtérülő munka miatt veszítették el a türelmüket, úgy vettem ki, belefáradtak a támadásokba...

Irenka: táskabetétek lesznek.

Gabi: köszi! :-) Tudom, neked a tenger... :-)

Elinor: igen, én is szívesen veszek/vennék hazait.
Tudjátok, mi nagyon érdekes? Mostanában volt több próbálkozásom is, hogy hazai termelőnél vagy készítőnél vásároljak, és minden erőfeszítésem kudarcba fulladt. Mintha nem lenne szükségük vásárlókra...
Persze ezt nem Rikkerékre értem, a háttértörténetek miatt én nagyon is megértem, miért döntöttek így, csak nagyon sajnálom...

Eszter: ez a minőség nem kapható náluk egy ideje, és erről írtam a bejegyzésben, hogy lehet, hogy nem is lesz többet.

Zsupszi írta...

Nem egészen értem, a merinógyapjú (vagy gyártása) miben különbözik a "rendes" gyapjúétól? Nem csak a juh fajtájában?
Én is sajnálnám, ha már nem csinálnának...

ercsu27 írta...

De, csak a "juhban" különbözik.
Az alapanyagot viszont óriási bálában veszik meg, nem tartanak juhokat.

 
Benke Erika - csipkekötés. Design by Pocket