Boldog ünnepet!

2009. december 25., péntek




Békés, boldog ünnepet kívánok minden erre járónak!

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a jókívánságokat, és nagyon köszönöm a sok szépséges ajándékot! Betti drágám, a kanapé támláján van kiterítve a fenyőfatakaró, a Tóbiás miatt nem mertem letenni, nehogy ötletei támadjanak vele.
A fenyőfácskámon Ilda díszei vannak, annyira szépek, hogy kis barna gömbökön kívül nem is tettem mást melléjük.

Ez pedig a karácsonyi ajándékom azoknak, akik most is kötögetnének egy kicsit.

Nyakmelegítő


Most muszáj lesz kötéspróbát kötni, mert pontosan ki kell számolnunk, hány szemre lesz szükségünk a kétféle csipkeminta miatt.

Hogy tovább bonyolítsuk a dolgot, a felső csipkemintához 6-tal osztható, az alsóhoz 8-al osztható szemszám kell.

Az én fonalam viszonylag vastag, így 72 szemet szedtem fel a mintához, plusz 2x2 szemet a két szegélyére, vagyis összesen 76 szemet. (Az eredeti leírásban 96 szem szerepel, és nincs szegély, mert teljesen körben köti.)

1. sor: 2 sima, 12x ismételve az alábbi minta 1. sora, 2 sima

2. sor: 2 sima, 12x ismétlődik az alábbi minta 2. sora, 2 sima

3. sor: 2 sima, 12x ismétlődik az alábbi minta 3. sora, 2 sima

4. sor: 2 sima, 12x ismétlődik az alábbi minta 4. sora, 2 sima

5. sor: 2 sima, 12x ismétlődik az alábbi minta 5. sora, 2 sima

6. sor: 2 sima, 12x ismétlődik az alábbi minta 6. sora, 2 sima




Figyelem! A mintát mindkét oldalon kötni kell, nincs pihenés fordított sorokkal! A páros sorokat balról jobbra kötjük!

7. sor: sima

8. sor: 2 sima, fordított az utolsó két szemig, 2 sima

Ezt kötögetjük olyan magasságig, amekkorára a nyakmelegítőt szeretnénk. Ne felejtsünk el két gomblyukat is kötni, ha gombolósra szeretnénk (az enyémek közül ez egyiket úgy kell összetűzni egy nagy réztűvel). A gombolósokra a 3. sima sor végén, és a 12. sima sor végén készítettem 1-1 gomblyukat (két szemet leláncoltam, a következö sorban rögtön újra felszedtem). Sima sorral fejezzük be a munkát, amikor megvan a kellő magasság. Most egy kicsit félretesszük az eddigi munkát.

Egy zoknitűre felszedünk 8 szemet, és lekötjük az alsó csipkeszegély első sorát az ábrák szerint.



A szegélycsipke második sorát lekötjük a minta utolsó előtti szeméig. Újra kézbe vesszük az eddig elkészült kötést, a fordított fele van felénk. A leírásban az utolsó jel szerint simán összekötjük a szegélycsipke utolsó szemével a nyakmelegítő felénk eső első szemét. (A zoknitűre csak ez első sornál lesz szükség, utána már az eredeti tűvel kötjük az egészet.)





Megfordítjuk, az ábra szerint lekötjük a szegélycsipke 3. sorát.

Megfordítjuk, lekötjük a szegély negyedik sorát az utolsó előtti szemig, az utolsó szemet összekötjük a nyakmelegítő második szemével.

Így kötögetünk tovább, amíg a szegélycsipke végigéri a nyakmelegítő szélét. Az utolsó fordított sorban leláncoljuk a csipkeszegély szélét, hozzáláncolva a nyakmelegítő utolsó szemét is.


13 megjegyzés:

Jucus írta...

Kedves Ercsu, én is boldog ünnepeket kívánok Neked!

nöné írta...

Erikám, köszönet a nyakmelegítő leírásáért. Még egy párszor elolvasom, hogy fel is tudjam fogni:o)
Nagyon szép a fenyőfád a díszecskékkel!
További kellems ünnepet, jó pihenést, és bökögetést Neked!

Délka írta...

Boldog karácsonyt!

Kriszti írta...

Nagyon boldog karácsonyt!

Köszönjük a mintát. Még olvasgatom...

Millie írta...

Békés Karácsonyt kívánok neked én is!

Kangamama írta...

Kedves Erika!

Én is Boldog Ünnepeket kívánok Neked, és köszönet az ajándékért!

Melinda írta...

Kedves Erika!
Neked is boldog karácsonyt kívánok!!

Mosolyrend Évi :) írta...

Kedves Erika!

Én úgy tudom,hogy angyalkákban gazdag,csodás karácsonyod van .)
Te nagyon szív,jótét lélek ember vagy és ezért Nálad személyesen tették tiszteletüket.
Biztos voltak jeleik amire utólag eszméltél rá!
Talán a függönyöd meglibbenése akkor nem tünt fel és a pislákoló gyerta fénye amely oly hosszan nem akart elaludni ...

Köszönöm,hogy szeretettel nyújtodfelénk a segítő kezedet és megleptél minket e különleges mintával.

Szeretettel kívánok minden jót Neked és Szeretteidenk!
Üdvözlettel,
Évi

Jutus írta...

Csillagszóró szórja fényét,
Áraszt szeretetet, s békét.
Angyalka száll házad felett,
Hogy átadjon egy üzenetet:
Békés Boldog Karácsonyi Ünnepeket!!!

Bernadette írta...

ejnye Tóbi :-).
Ugyan már mindjárt vége, de boldog karácsonyt kívánok itt is.

Hm. Pont azon gondolkodtam, mit is kéne alkotni :-). Jól fog jönni, köszönöm a mintát.

aniko66 írta...

Köszi a mintát! Nagyon örülünk ennek az ajándéknak sokan! (Sajnos a postai nyakmelegítő még mindig nem ért célba...) További kellemes ünnepeket és még egy kis pihenést kívánok! Pusz: Anikó

csutkailda írta...

Erika, csodaszép lett a fád!!!!
Bocsánat a késői reakcióért, de beteg voltam, s így örültem annak is, hogy élek.....
Most viszont kinyörködtem magam, s köszönöm az örömöt!!!! :))))

Timici írta...

Még egyszer nagyon szépen köszönöm a csodás ajándékaidat, amint tudom viszonzom őket ígérem! puszi,T.

 
Benke Erika - csipkekötés. Design by Pocket