Siófok 2010.06.26.

2010. június 27., vasárnap

 Ilyen idő volt:

Nagyon fújt a szél, és jó hűvös volt.  Dermedten néztük azt a néhány fiatal fiút, akik minden hideg, szél (sípszó és jelzés) ellenére bemerészkedtek a vízbe... Láttunk 2 menyasszonyt is fotózkodni, hát őket sem irigyeltük! (Sőt, a rózsaszín ingeket sem! :-)

Mi voltunk ott:

Sorban: Moncsi nagyfia (aki a kisebbik), Moncsi, Ercsu, Gabi, Kata...és Zoli, aki szokás szerint fotózott. :-)

Meg Vince, Kata kisfia, aki végig valami angyali mosollyal az arcán szaladgált. Nem lehetett úgy ránézni, hogy az ember maga is ne mosolygott volna. Természetesen ebből a fotóból is éppen kiszaladt, de ha Kata engedélyezi, akkor megmutatom őt is.

És még Márta néhány percig, ezalatt megcsodáltuk a kisfiát, akinek olyan elképesztő szempillái vannak, amilyet én még sosem láttam.
Márta, várunk máskor is!

Nem sokat kötöttünk, megnézegettük egymás köteményeit, megbeszéltünk pár kötési harci titkot, aztán csak beszélgettünk.
Kata hamarabb elment, Vince megkérte: anya, menjünk, anya szedd össze magad, menjünk. Annyira édes volt!
Amikor már teljesen átfagytunk, akkor elmentünk Gabiékhoz. Kaptunk finom kapucsínót, rágcsát, meccset néztünk (erről a fiúk tehetnek) és rengeteget beszélgettünk. Már egész este volt, amikor hazaértem...

Nagyon jó volt lányok, köszönöm szépen ezt a napot! Legyen még sok-sok ilyen!

Update: képek Gabinál: http://franczgabi.xfree.hu/195758

És amit elfelejtettem az előbb: ezt a találkozót kb. tavaly nyár óta terveztük Gabival és Moncsival. :-) 

14 megjegyzés:

Melinda írta...

:(((
Na majd legközelebb!;)
De annak természetesen örülök, hogy ti jól éreztétek magatokat, a fagyási sérülések ellenére is!:D

Zsófimamája_Gabi írta...

Hi-hi-hi: a fagyosszentek:))
De nagyon jó volt!!

Mosolyrend Évi :) írta...

Bár az idő borongós a hangulat tuti jó volt .)
De lányok!
Hova dugtátok e kendőket???
Szívesen gyönyörködtem volna bennük ...

nöné írta...

Megkukkeroltalak Bennetek Gabi képtárában, és volt egy megállapításom: naaagyon szeretitek a focit:o) Kint a csikorgó hidegben kötögettek, bent a meleg szobában meg focit néztek:o)
Látom, Erikám, nagyon fáztál, Gabi viszont majdhogy nem nyáriasan, puci lábbal. Ha én is ott lettem volna, minimum bundabugyit vettem volna fel:o) Örülök, hogy jól sikerült!!!

Annamari írta...

Az öltözetetekről ítélve biztos nem a nagy meleg volt az, ami a napot jellemezte :-) és a foci látom már nem csak az én betegségem :-D
Valamikor csak elmegyek egy ilyen talira. Ezt már tudom...

Kriszta írta...

Igen, én is így vagyok vele, hogy valamikor én is eljutok :))))

nöné írta...

Krisztának és Annamarinak kishazánk keleti fele lenne jó, ugye? Szervezzünk egyet Debrecenben!

Kriszti írta...

Elnézegetve a képeket szerencsére csak az idő volt a fagyos, nem a hangulat. :)

Örülök, hogy jól sikerült a tali.

Moncsi írta...

A hangulat tényleg nem volt fagyos! A szám viszont lila lett, de nem fagyott belém a szó. :) Jók lettek a képek, és szeretjük a focit is... Kár, hogy nem voltatok ott többen Lánykák! (számoltam: átlagéletkor a jelenlevő pasiknál: 17 év, nálunk meg : ~39 :))

Zsófimamája_Gabi írta...

Gyöngyi! Azér' öltöztem alul, mert azt gondoltam, hogy azonnal felcsalom őket magamhoz. De előbb még egy kicsit mazochistát játszottunk, mikor már mindenki kellőképpen cidrizett, akkor mentünk haza:))

Jucus írta...

Most már aztán igazán megmoderálhatná magát ez az időjárás! Azért láttam Gabi albumában szép fotókat - szép kötményekről! És látom, jó hangulatban telt a napotok!

Márta írta...

Bár már egy ideje Budapesten élünk, de Debrecen mindig a szívem csücske marad! Oda jártam egyetemre, ott dolgoztam 3 évig, és ott volt az esküvőnk is...Szóval egy debreceni találkozónak én is nagyon örülnék!!!Boldog vagyok, hogy végre személyesen is megismertelek, és köszönöm a hasznos tanácsokat!!!

Moncsi írta...

"Nem az a barátod, aki szemtől-szembe kedves hozzád, hanem az, aki a hátad mögött sem mond rosszat rólad."

Ezt este találtam, és ide is kiteszem.Most lehetnék "moncsi", és írhatnám, ez igaz úgy is, ahogy írva vagyon, mert hisz háttal állok, és minden , amit Ercsu írt, a "hátam megett" mondja. De ez nem vicc! A sorok, szavak közt kell olvasni a lényeget, és vonatkoztatni az előzőekre. Amíg nem találkozunk személyesen, óvatosak is lehetnénk barátságügyileg, de itt erre sem kell ügyelni. Valamennyiőtöknél ugyanez volt a tapasztalat,nincs itt semmiféle megjátszás...Csak végtelenül közvetlen, önzetlen, allűröktől mentes egyszerűen természetes, természetesen egyszerű emberi megnyilvánulás. (Bocsánat, most nyers leszek: a fentiekre aki mást mond, nem mond igazat. )

bucilla írta...

De jó volt nektek:) Bár ne lenne nekem olyan messze....na majd Tihanyban bepótoljuk!

 
Benke Erika - csipkekötés. Design by Pocket