Részletek egy magánlevélből...

... az én gondolataim az elmúlt idők történésével kapcsolatban. Egy magánlevél részletei, de bármikor és bárhol vállalom és felvállalom.
A történet ezerszer lerágott csont. Csak azért teszem mégis közzé, mert fontosnak tartom, hogy látsszon, számomra az egész csak korrektségről, becsületről és segítségadásról szól.
A tanítás, a tudás továbbadása nagyon fontos. Nem hiszek abban, hogy rögös utat mindenkinek végig kell járnia, abban viszont igen, hogy ha egyszerűen tovább lehet adni azt, amivel én ezerszer megkínlódtam, akkor azt tovább kell adni, meg kell mutatni, el kell magyarázni, mert nem kell mindenkinek megkínlódnia, ha nem muszáj.

Nem tartom magam "nagyasszonynak", és semmi másnak. Sokat kötöttem, ez úgy is érthető, hogy sokat gyakoroltam, ezért lehet, hogy többet tudok azoknál, akiknek nem volt módjuk annyit "madzagozni", mint nekem, vagy egyszerűen csak most kaptak kedvet hozzá. Biztos, hogy ezermillióan vannak, akik sokkal-sokkal többet tudnak nálam, előttük mélyen meghajolok.
Én csak azt tudom tovább adni, amit én tudok. De ezt mindig önzetlenül tettem, és ezután is így fogom tenni. Csak a módja fog változni, de ezt nem én akartam így, mások kényszerítettek erre, és nem csak engem...


"...Saját szórakozásomra kötöttem én is nagyon sokáig. Több oka is volt, hogy elkezdtem eladogatni a kendőket. Ez egyik, hogy már túl sok volt, és én még mindig kötni akartam. Nem számoltam mostanában, de olyan 18-20 saját kendőm biztosan van, szinte minden nap hordok kendőt. 
Sokan meg is kerestek, hogy nem kötnék-e nekik. A legtöbbet most is így adom el, ezeket nem is nagyon mutatom, mert az összes mintát láttátok már. A baráti-rokoni köröm is noszogatott, hogy miért ne próbálnám meg... De nagyon sokára adtam be a derekam.
Ami viszont biztos, nem a pénz miatt csinálom, mert nem vagyok rászorulva. Jó állásom van, megfizetnek. (...) Általában fonalra, kötős könyvre szoktam költeni, ami befolyik... nem hivalkodom azzal, hogy hogyan és kinek jótékonykodom.

Igen, engem nevez nagyasszonynak... Nem vagyok az! Nem tudom, mennyire írta gúnyosan, de ha pozitívnak szánta, akkor is visszautasítom. Csak egy kötő vagyok, aki elkötött már pár kilométer fonalat, szerzett ezzel némi tapasztalatot, amit hajlandó volt önzetlenül megosztani másokkal. Írtam valahol, hogy a Laminaria-tanfolyam két alkalmáért 6.000 azaz hatezer forintot kaptam, miközben csak a benzinköltségem 13.000 Ft volt. Biztos sokan hülyének is tartanak emiatt, de azt sem a pénzért csináltam... És nem bántam meg egy percre sem, mert olyan barátságok, kapcsolatok vannak születőben azóta, hogy nagyon megérte!

Teljesen igazad van, nem fizetik meg, ahogy más kézimunkát sem. Amikor nagyjából kikalkuláltam az árakat, akkor is több dolog vezérelt. Akkor egyetlen kötős hölgy árult csipkekendőket, az volt az elsődleges szempont, hogy ne vágjak alá. Sokat vívódtam akkor emiatt. Mivel arra vigyáztam, hogy amennyire csak lehet, lehetőleg sose kössem ugyanazt a mintát, amit ő (persze nem mindig sikerült), így a vásárlóinknak csak a stílusunk között kellett dönteni. Csak a nagyon sokadik kendőt kínáltam eladásra, és sokáig izgultam azon, hogy megütöm-e a mércét. Mindig hibátlan darabokat adtam ki a kezemből, de attól még ott volt az érzés, hogy tényleg tetszik-e másnak is... ezen még most is izgulok, a nagyon sokadik kendőnél is...
A másik meg az volt, hogy valami normális ár jöjjön ki. Fillérekért nem dolgozok. Vagy ingyen csinálom (sok kendőt elajándékoztam csak úgy), vagy úgy, hogy egy viszonylag elfogadható "munkadíj" kijöjjön. Mert még a minimálbér sem jön ki ezekkel az árakkal sem, de azt szoktam mondani, hogy úgy is ezt csinálnám...
És itt eljutottunk még valahova: nem a konkurencia a probléma, épp ellenkezőleg. A konkurencia nagyon is jó! Mert mindig fejlődésre, még jobbra, még szebbre ösztönöz, és ez jó mindenkinek. A "piac" és a vásárlók döntenek el úgyis mindent, a konkurencia pedig remélhetőleg a legjobbat hozza ki mindenkiből. A vásárlókat semmi mással nem lehet befolyásolni, csak minőséggel, stílussal, egyéniséggel. Ezért ragaszkodom én ahhoz, hogy legyen mindenkinek saját stílusa, egyénisége, és az legyen felismerhető, megkülönböztethető. Ezért haragszom a másolásra, más ötleteinek az "ellopására", és nem csak a kötés területén (sorolhatnám).
Annak idején többen megkerestek engem, hogy zavarna-e, ha ők is árulnák a kendőiket. Mindig azt válaszoltam, hogy nekem  a világon semmi jogom bárkinek is azt mondani, hogy ne áruljon csipkét, most is ezt gondolom. De a teljesen nyilvánvaló másolásért már tiltakozhatom, azt hiszem. Megjegyzem, senki más nem másolt...

Igen, a legnagyobb baj az, hogy most olyan emberek nem jutnak a leírásokhoz, akiknek mindig szívesen és örömmel segítettem. Azt tiszta szívvel ígérhetem, hogy ez csak egy átmeneti állapot, megtalálom a módját, hogy a segítség azonnal elérhető legyen, csak kérek egy kis időt hozzá. Azt tervezem, hogy sokkal több segítség lesz, de más formában, és nem lesz mindenki/bárki számára elérhető. Addig is, levélben elértek, ahogy eddig is, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy segítsek. Számíthattok rám!

Rengeteg tanulság volt az elmúlt hetek/hónapok történéseiben. Az egyik az volt, hogy ha már nem hagyom magam kihasználni, akkor már nem is szeretnek, már nem vagyok népszerű. Hát akkor ne szeressenek!
Kígyót-békát kiabáltak rám, amikor nem adtam oda általam nem ismert kötőknek azokat a mintákat, amiket magam is megvettem. Súlyos pénzeket költenek fonalakra, nem értem, miért olyan piros kukorica pár dollárért megvenni 1-1 mintát... Nem értem, miért csak nekem lehet fizetni érte...
Nincs szükségem a "barátságukra", de segíteni sem szeretnék többé nekik. Hosszú-hosszú levelekben/bejegyzésekben magyaráztam/segítettem sokaknak azok közül, akik most megkiabálnak. Tegyék, lelkük rajta!..."

A levél többi része már személyes beszélgetés.

Nem várok kommenteket, sem negatívat, sem pozitívat. Ha valaki mégis írna, tegye, de a történet részemről lezárva.