Nem tűntem el...

2009. november 30., hétfő

...teljesen, csak úgy tűnik, sikerült az anyukám családjában divatos összes csodanyavalyát örökölnöm. Vissza kell vennem a fordulatból... Amiket ígértem, azokat igyekszem teljesíteni.

Hétvégén a barátaimnak szánt karácsonyi ajándék gyártása, tesztelése történt, nem kicsi sikerrel! De erről most többet nem is mesélek. :-)

Kötöttem is.
Nagyon tetszettek Gyöngyi Nina-kendőcskéi, és már amikor az elsőt kötötte, beszéltünk vele a továbbfejlesztésről. Hát ez lett belőle:


A kézzel font fonalamból csak pár méter maradt, a kendő mérete pedig pont olyan jó kis nyakbatekergetős. Nem mértem meg, de jól körbe lehet tekerni, mert jó széles, de a közepénél meg viszonylag keskeny.
Egy kicsit másképp kötöttem, mint ahogy az eredeti leírásban van. Amikor a rövidített sorok után az összes szem a tűn volt, még jópár szemet beleszaporítottam, hogy szépen kifeküdjön a csipke. Ma már meg is sétáltattam.
Ezt a Gail-t meg még valamikor tavaly kezdtem el, és én voltam talán az egyetlen, aki rettenetesen utálta kötni ezt a mintát. Tavaly. Mert most meg pillanatok alatt készre kötöttem. A szegélyét átvariáltam én is, mert az eredeti nem tetszett.
A fonal nagyon érdekes, mert újrahasznosított 100 %-os selyem.

Nagyítsátok ki a képeket, úgy látszanak az igazi színek meg fonalak. A blogsablon ráteszi ezt a rózsaszín ködöt, és nem látszik tőle rendesen semmi.

9 megjegyzés:

nöné írta...

Nagyon szépséges csodaságok kerültek le a tűidről! A Nina-kendő után szabadon: klassz az Ercsu-kendő. Ügyes vagy, én még mindig a filózás szintjén állok. Valami olyan mintán gondolkodom a közepére, ami 2 szemes, és különleges. Kár, hogy a kiskedvenc csillagmintám 4 szemű:o(

ercsu27 írta...

Gyöngyi, most kötöm a tesóját, és 3szemekkel rövidítek. Szerintem 4 szemmel is lehet, csak majd amikor újra a tűn van az egész, akkor kell egy kicsit máskép kötni, de az totál egyszerű.

Macus írta...

Szép, mint mindig.

Anice kötős blogja írta...

Nagyon szépek a kendőid mint mindig!A fonalaknak különleges fényük is van, ha jól látom, gondolom a selyem miatt!

Maria írta...

Jaj, de szép lett ez is mindkettő!
Azért valamikor majd ennek a szél-változatnak is tegyétek fel a mintáját, nem mindenki olyan ügyes, hogy ilyesmit csak úgy kirázzon a kisujjából, mint ti.

Zsófimamája_Gabi írta...

Nagyon szépek mindketten!
Pont én is tegnap este álltam neki a Nina-Nöné kendő próbának. Már régóta szemeztem vele, csak elméletben valahogy nem volt világos a leírás, aztán gondoltam lesz ami lesz, nekiállok, és majd meglátom, hogy működik. Köszi Nöné, működik:))
Az meg eszméletlen, ahogy seperc alatt variáltok a mintákkal:))

Anna írta...

Szia Ercsu!
Ez az újrahasznosított selyemfonal beindította a fantáziámat.... hol lehet ilyet beszerezni? Jaaaaj, most esik le, csak nem lebontottál valamit? :-)))))
Mindenesetre, ha tudsz selyem- és fényes lenfonal lelőhelyet, kérem oszd meg velem!
Gyönyörűek a dolgaid, Ercsu! Gratula!
Üdv: Anna

Timici írta...

mindig érdemes várni, ha egy kicsit eltűnsz;o)
szépségesek a kendőid ismét, és örülök, hogy nem hagytad ezt a Gailt véglegesen a fiók mélyén porosodni, mert csodás lett!!!
vigyázz magadra!!!

bucilla írta...

Nagyon tetszik a nyakmelegítő így csipkével, én még mindig variálok vele....
A Gail meseszép lett ebből a selyemből, a széle is sokkal jobb, én is mindig variálom, mert nekem sem tetszik igazán az eredeti.

 
Benke Erika - csipkekötés. Design by Pocket