Már régen ...

2010. augusztus 18., szerda

...írtam kötésről, de azért a tűim nem pihentek.
Újrakötöttem a Tündérrózsát, két okból is. Az egyik ok, hogy az elsőről nem készült elég fotó a leírás elkészítéséhez, a másik pedig az, hogy nekem rettenetesen tetszik, és mindenképpen szerettem volna magamnak is egyet.
Tudom, a fotó nagyon színközhely, de mit csináljak, ha annyira tetszik? Sajnos megsétáltatni még nem tudtam, mert túl meleg volt hozzá, de jövő héten biztosan bemutatom Balatonfüreden (péntektől Füreden leszek egy hetet).



Ezekről is kis finom holmikról az utolsó simítások hiányoznak (szálak eldolgozása, blokkolás, itt-ott egy kis kötés is). Amint elkészülök minden darabbal, egyben mutatom majd a teljes kollekciót.


Érkezett egy kis utánpótlás is. Barkaságok, mégpedig Felhő, Cinege két színben és Talizmán két színben. Egytől egyik gyönyörűek! Mi lenne, ha szeretném a lilát?!


Csipkefonalak, a gombócos szintén Barkaság, a csévéseket Gyöngyitől kaptam, és úgy tudom, Irenka keze is benne volt a dologban. :-)

Liina fonalai egyenesen Észtországból. Úgy tűnik, Liina megfejtette a hosszan átmenetes festés titkát.  Még tanulmányozom, de azt hiszem, rájöttem  a megfejtésre! Már csak egy kis idő kellene kipróbálni...


Kata segítségével néhány Zauberball :



Új könyvek:


Tóbiás a fotózást tanulmányozza. A végén még lesz valami ebből a cickából! :-)

17 megjegyzés:

Timici írta...

nagyon szép a kendőd, ígéretesek a többi kötésből látszó részletek is;o)
A fonalak mesések, alig várom, hogy én is megnézhessem őket élőben:o).
Ismét szuper könyvek birtokosa lettél.:o)
Nagyon kellemes pihenést kívánok Füreden!

Mázsa Viki írta...

Nekem is rettenetesen tetszik ez a kendő, már régebben is fájt ilyenre a fogam.
Egyébként meg csak sárgulok a gyönyörű fonalaid láttán!!!

nöné írta...

Kicsikém, látom, belehúztál:o) Mutatom Ágimnak a barkaságaidat, erre Ő: ugye nem????? Bevallom, rettenetesen nehéz ellenállni a csábításnak, és csak úgy tudok uralkodni magamon, ha rápillantok a sok-sok dobozban, kosárban, szatyrokban lévő csipkefonalkáimra:o)

Nagyon kellemes pihenést, feltöltődést, és enyhe időjárást kívánok Nektek!!!

Kriszti írta...

Egy baj van ezzel a színközhelyes fotóval. Szépen lassan, de biztosan beleszeretek ebbe a színkombinációba. Nagyon igéretes a kollekció. Na és az a fonalkínálat....

Jó pihenést!

ercsu27 írta...

Kösz lánykák! :-)

Gyöngyöm, én sokkal egyszerűbben kezelem ezt a problémát: nem nézek a dobozok, szekrények és kosarak felé! :-)

ercsu27 írta...

Mármint köszönöm, lánykák, asszem kicsit kapkodtam! :-)

Annamari írta...

Hát ez a poszt... minden fejezete gyönyörű. A kendő (az több a gyönyörűnél), a sok kötött készülőben levő darabocska részletei, a fonalak, a könyvek. Ja és Tóbiás is, természetesen :o) .

Macus írta...

Olyan jó, hogy mutattál megint valamit, nem is akármit! A kendő meseszép, a színközhellyel nem kell foglalkozni. Az "összerakottak" is szépek, a színük az biztosan. Várom a képeket.
A fonalak azok meg milyenek is lehetnének? Egyik szebb, mint a másik.Én erősen vívódok, hogy kell valami mesés Barkás nekem is, annyira szépek.

Amanda írta...

Ennyi felé nem tudok egyszerre figyelni. A kendő csodás, az utánpótlás úgyszintén, a féligkészek jó irányba haladnak, várom az újabb beszámolót, mi van még ja jó pihenést!

PETUNIA írta...

Nem értem, miért/mitől is közhelyes ez a jó kis "harmónia". :o)
Csodás darab mindahány!

Névtelen írta...

Amiable brief and this mail helped me alot in my college assignement. Say thank you you as your information.

ercsu27 írta...

Köszi szépen lánykák!

Petunia: nekem nem színközhely, én nagyon kedvelem együtt ezeket a színeket. Csak valahol elhangzott, hogy mekkora színközhely, és Tihanyban meg azóta jókat kuncogunk rajta. :-)

Irenka írta...

Eeennyi szépséget egy bejegyzésben!
A tündérrózsa csodás! Színközhely vagy sem, nekem tetszik a fotó is.
Micsoda pazar fonalkínálat! Remélem, a csévés beválik, nagyon restelkednék, ha nem lenne jó...
A sok színeskét egészalakosban alig várom!

Anice kötős blogja írta...

Hú, csupa szépség egy bejegyzésben, nem is tudok választani melyiket méltassam leginkább.

Talán a rózsaszín kendőd, az izgalmas kötött kupac, a könyvek vagy a szupi fonalak,hm mindegyik nagyszerű.

Debrecenbe hozod a könyveid valamelyikét?
Még egy kérdés, van még lila rowingod, ami régen a meskán volt?

ercsu27 írta...

Irenka, a fonal biztosan beválik. Alig várom, hogy sorra kerüljön, olyan régóta szeretnék valami leheletnyi feketét.

Anice, bármelyik könyvet elviszem, csak mondjátok, melyiket.
A rovingot meg kell néznem, de gyönyörű lila előszál az biztosan van.

Anice kötős blogja írta...

Ó igen, nem evezünk :), csak úgy szerettem volna fonni még egy kicsit, szóval akármilyen színű roving ha van megfelel, ha nincs akkor lila előszál ?
könyvből nem is tudom, sok érdekeset bemutattál, talán valamelyik mintásat,ha van kedved.

Mosolyrend Évi :) írta...

Erika csodás a kendőd s irigykedve figyeltem a új fonalaid bemutatását .)
Szinte kalauzolsz a sok különlegesség között.
Mindig várom az újdonságaidat .) remélem hamarosan megmutatod ...
Kellemes pihenést,jó kötögetést.

 
Benke Erika - csipkekötés. Design by Pocket