Találkozó (frissített)

2010. augusztus 16., hétfő


A következő találkozó 

szeptember 11-én lesz Debrecenben Bocskaikertben, Debrecen mellett. 

Nöné és Irenka szervezik, amint meglesz a többi részlet, ők majd megírják. A pontos helyszín még képlékeny akkor Bocskaikert, több lehetőség is van még, de a dátum és Debrecen az biztos.
De addig is mindenképpen szerettem volna meghirdetni, hogy legyen idő a készülődésre.

A friss: 
Nöné és Irenka is írták már részleteket. A találkozó Gyöngyiék házikójában lesz. Az "ellátás" úgy, ahogy ezt korábban is tettük, vagyis kérlek csomagoljatok valami enni- és innivalót a kötőskosarakba. 

Másik kérés: tudom, sokan jönnétek, és elég nagy a távolság is, kérlek keressétek egymást is az utazás megszervezésével kapcsolatban. Kérem szépen, hogy aki kocsival jönne, nézzen körül, hátha jönne még valaki a közeléből.
Aki busszal/vonattal jön, azt természetesen összeszedjük az állomásokon.:-)

23 megjegyzés:

Kriszti írta...

Köszönöm Erika!

Mindenképp szeretnék ott lenni. :)

ercsu27 írta...

Remélem is, hogy jöttök! :-)
Adél is és én is ott leszünk.

nöné írta...

Ercsukám, köszönöm!
Tegnap este a nagy zuhé előtt hazajöttünk, de még rendeznem kell soraimat:o)

Csilla írta...

Én már készülök :)

ercsu27 írta...

Gyöngyöm, szívesen!
Hol volt nagy zuhé??? Bösztörön? Vagy nálatok?
Nálunk olyan nyomott idő volt egész nap, hogy már jártam az esőtáncot, hogy essen végre, és megkönnyebbülhessen minden/ki. De nem esett egy szem se...

Csilla: OK! :-)

Millie írta...

Én is szeretnék menni!

Gabella írta...

Valakinek nem esik útba esetleg Békés megye? Busszal-vonattal elég messze van, 2x4 óra, és "csak" 4 órát tudnánk maradni.

nöné írta...

Már vasárnap nem mentünk ki, mert elég felhős volt az ég, nem kockáztattunk, hogy beragadunk. Kisújszálláson kapott el a nagy zuhé, aztán már tovább az a pár 10 km rendben volt, de hazaérkezvén felcuccoltunk a lakásba, utána nem sokkal jött a hadd el hadd. Felhívtuk egy barátunkat, mi újság a pusztában, de Bösztörön néhány csepp eső volt, pedig felkészítették a népet a hangosban. Elég sokan el is távoztak.

ercsu27 írta...

Millie, én örülnék a legjobban, ha jönnél! :-)Sajnálom ám nagyon, hogy nem tudtunk összefutni! Ráadásul szerintem nem is lehettünk messze egymástól...
De Debrecenben számítok rád nagyon, ott nem lesz tömeg, és a telefon is működik majd rendesen.

Gabella: én (vagyis a kocsim) már tele vagyunk, de hátha lesz valaki...

Gyöngyöm: na, azt a beragadást én sem kockáztattam volna...nagyon vendégmarasztaló az a sár. Zoli mondta, ha párszor végig megyünk a tarlón, kész a vályog, lehet építkezni. :-)

Melinda írta...

Ó, micsoda remek hír!:))) Terveim szerint megyek, ezügyben megkérdezem a másik felemet, ő menne-e s ha igen, szállítmányozna-e engem is, ezúttal is.;D

ercsu27 írta...

Melinda, másik feleddel hozzátok Ritát is??

Melinda írta...

Én úgy vélem, mindenképpen ez lenne a logikus!;DDD

Era írta...

megyek, megyek, megyek.
már alig várom, hogy lássalak titeket :-)

ercsu27 írta...

Csak egyet érteni tudok ezzel a nagyon is meggyőző logikával! :-)

Gabella írta...

Érdekes ez az ország időjárás tekintetében! A Dunántúlon huszon pár fok, eszméletlen viharok, mi meg itt a Tiszán túlon, szenvedünk a 36 fokban, és csak minimális eső volt valamelyik hajnalban, negyedórányi dörgéssel, villámlással.

Macus írta...

Nem tudom, de olyan jó lenne elmenni.

ercsu27 írta...

Macus, gyere!

Gabella: hát nem tudom, ez itt Dunántúl, de megint az a nyúlós, ragadós, 103 fokos hűség van, mint tegnap. Eső péntek éjjel volt utoljára... Igaz, akkor jó egy órán keresztül folyamatosan villámlott, valami félelmetesen gyönyörű volt!

Annamari írta...

Nagyon várom. Én is készülődök már... :o)

bucilla írta...

Akkor megszólal a másik fél is:
Én benne vagyok, és Ritának is köztünk a helye, ez már csak természetes:) Hárman-párban;)

Irenka írta...

Hú, már látom, hogy ez egy remek tali lesz :)). Köszi, Erika, hogy Te is írsz róla!

Carol Anna írta...

Én is mennék! :-)

zazálea írta...

Itten engem Bucika hívott, úgy tűnik, persze, hoyg megyünk, mi hárman, ahogyan kell, Ercsukám! Jaj, de jó....
És a (Melindának feltett) kérdésed meg melengetett, tudjad meg.

ercsu27 írta...

Lányok, úgy örülök nektek, gyertek, gyertek mind! :-)

Rita, örülök, hogy így érzed! Engem meg az melengetett meg, hogy téged megmelengetett. :-)

 
Benke Erika - csipkekötés. Design by Pocket